Szeretetre vágyni, éhezni rá.
Szinte mindenki ezt hajszolja az életben, hogy szeressék, elfogadják. Vannak akik bármit megtennének érte még azt is, hogy magukat elnyomva élik az életüket. Nem számolva a következményekkel holott tudják, hogy akár bajuk is eshet, egy-egy döntésük miatt. De az attól való félelem, hogy nem fogják őket szeretni, ha nem teljesítenek vagy nem tesznek meg mindent, az felülír minden szabályt az életükben. Sóvárognak a szeretetre, hogy elfogadják őket, az elismerésre. Sajnos ezeket az embereket használják ki mindig. Olyan hatalmas a megfelelési kényszer ezekben az emberekben, hogy már szinte szánalomra méltó. Mégis ők, ezt nem így élik meg. Folyamatosan azon fáradoznak, hogy megtegyenek bármit a környezetüknek, a számukra szeretett embereknek. Sajnos nekik már nincs is saját életük, mert a szeretet éhség miatt, lemondanak mindenről, feláldoznak mindent az életükből. Megesik, hogy észreveszik magukat, hogy ez így nem jó, de a lelkük a szívük nem engedi, hogy kicsit önzők legyenek, vagy nagyon és magukat helyezzék előtérbe. Egy idő után összeroppanak a teher alatt, ami azért van, mert rájönnek, hogy nem tudnak mindenkinek megfelelni, hogy nem cipelhetik más problémáját, mert egyszerűen képtelenség. Ilyenkor veszítjük el őket, majd egy idő után újra felbukkanak és kezdődik minden elölről. Nem szabadna engedni, hogy kihasználják őket csak a tudtukra kellene adni, hogy úgy szeretjük őket ahogy vannak és nem várunk el semmit tőlük. Csak egyszerűen jó, hogy van nekünk. De sajnos nem hinnék el. De így szeretjük őket. Talán egyszer elhiszik, hogy elég ha magukat adják, semmit nem kell tenniük, hogy szeressék őket. Bízzunk benne…