Azt akartam mondani, hogy hiányzik. Mert így van. Hiányzik, hogy az üzenetére keltem és aludtam el. Hiányzik, hogy mindenféle butaságról órákig beszéltünk. Még most se tudom, hogy késztetethetett állandó mosolygásra a tudat, hogy ott van tőlem nem messze. Hiányzik a mosolya, a hangja, a nevetése, az ölelése, az illata és igazából hiányzik minden, ami ő. Hiányzik mert szeretem és szeretem mert hiányzik. De ezt olyannyira megalázónak és szánalmasnak éreztem, hogy nem mondtam inkább semmit, csak a pohárral a kezemben néztem magam elé és közben azért imádkoztam, hogy elfelejthessem.